2017. december 15., péntek

hidak

nov. 24.


elmennek a kortársak ,
jóbarátok ismerősök
vagy akár ismeretlenek

kik mégis
a környezetünkként
hozzánk tartoztak

nem idegenek
de a világ
elidegenül

körülöttünk csupa idegen
nem ismeretlenismerős
majd észre se veszik
mikor megyünk el mi is


nem hiszek
objektiv túlvilágban
de tudom
találkozom majd
azokkal kikkel
a szeretet
láthatatlan hidja
összeköt

a hid
ami elvezet odaátra....


de most még
ideát keresem
"a hidakat mi
összeköt"

az élőkkel

mint mindig is...
kerestem...

bár legtöbbször
hiába

.......................








2017. december 14., csütörtök

spirituális vásár és ami nem árucikk de a legfontosabb


elmentem idén is (életemben másodszor )erre a karácsonyi fesztiválra vagy micsodára....a vásár rész hidegen hagy , de pár előadás-előadó még  vonzott és olyan rég voltam ilyen témában helyeken, bárhol

most is rossz villamosra szálltam ugyan, ami nem vitt a megadott Móricz Zsigmond körtérig, de egy fiatal pár nagyon kedvesen és szinte önként eligazított, közben leesett az első hó, az is megkönnyebbülés volt, aztán elő is bukkant a pótló villamosról leszállva a Villányi út...pár lépés s már az ismerős konferenciaépület, ott két éve sorba álltak a kinti teraszon jegyért, most csak két nőt láttam, az egyik jeggyel a kezében közeledett hozzám, hogy van-e jegyem, mert ha nincs,adna egy tiszteletjegyet, "persze"  ingyen, mert kimaradt... megköszönve visszautasítottam, de aztán mikor láttam bent mennyien állnak a pénztárnál sorba és már idő volt, elkéstem volna a nyitásról, visszafordultam .és megköszönve "nagykegyesen"elfogadtam (érdekes módon , azzal sértettem (volna meg, ha nem fogadom el). Köszönöm , így a virtuális térbe is, később nem láttam,,,, rohantam a 600as teremhez, a főelaőadóterembe, ahol Paulinyi nyitó előadása várható, és pár lépéssel az ajtó előtt, széles mosollyal egy magas kedves  szőke(!) nő kedvesen rámköszönt, hogy szia Juli, így a nevemen , én hirtelen nem ismertem meg , mondtam is ismerős vagy, jaj, de honna is,, hát a Szintézisről persze (ők a tulképpeni szervezők és jópárszpr találkoztunk ott...de nem szőke hajjal... mondtam... ő rögtön megismert pedig hát azért én is változhattam épp eleget pár év óta....) szóval kedves otthonos volt a környezet ez csak fokozódott, az előadások is hellyel-közzel tetszettek, de ezek a személyes kedves felelevenedő emberi kapcsolatok, ember-baráti üdvözlések nagyon jólestek---(később Paulinyival is, a Sz intézis vezetőjével,akinek nagyon tudtam helyeselni azt az állitását hogy ez a spiritualizmus a kételkedő tudományosság és az ezoterikus túlzások  közt vergődik mostanság....(egyáltalán, micsoda oximoron ez is, hogy spirituális vásár!meg a bulvárbóvli)

én felüdültem, lelkileg ,-  fizikailag azért kissé elfáradtam , (illetve fáradt maradtam, ez nálam hovatovább állandósult állapot) , nem is igen császkáltam, maradtam a 600-asban , ez az ezoterikusnak mondott előadások szinhelye, a legkényelmesebb székekkel...igy ragadtam ott Pataki Attilánál is, kicsit bele is szunyokáltam a monológjába, de azt se bántam meg...hiszen olyan szépen énekel most is, még mindig, és olyan emberi és szeretetteli, barátságos is volt... ott ragadtam egy meditáción is, de az nem volt túl sikeres (közben lányom épp hivott a mobilon, hát az olt a legegyszerűbb, h belesuttogjam, hogy "meditálok"...aztán órák múlva jött tőle egy ővatos sms, hogy meditálok e még mindig vajon :) 

a kisebb 200asban Szepes Máriára emlékeztek, köztük Igo Éva is akinek végre ( egy véletlen egymás mellékerülés folytán) meg is tudtam köszönni, hogy annak idején a Centrál színházban olyan szépen olvasta fel a deportálási történetem, hogy számomra is tudott vele újat mondani. (most a Spirit szinházban karácsonyra Szepes Máriát játssza az önéletrajzából készített színdarabban)...aztán egy svájci egykori tanitvány tartott előadást , kicsit misztikusat, bár nagyon gyakorlatias feldolgozásban...de a legfőbb mondandója neki is a szeretet volt, mint (ön)gyógyitő erő... is 8meg mellesleg az Universum fenntartója)

ott volt a mindenkori kedvenc Müller Péter is, (családtagok is nézőtéren, gyerekei unokája)... és ő meg is pendítette, hogy talán elég is lenne, hogy ő csak itt ül, mint egy nagypapa, mi meg körülötte, valóban a jelenléte most is sugárzó, de azért mondott is érdekeseket Dávid királyról.... és a szeretet fontosságáról.. 

ez volt a főtémája a maga polgárpukkasztó módján A. J. Christiannak is... a feltételnélküli szeretet..ami eleve bennünk lakozik, csak adni kell... nem elzárni

s persze nem csak karácsonykor, karácsonyi fesztiválon

voltak szünetben zenék, táncok is, én most Somi Pannáékat láthattam közelről különös indiai táncukkal

meg volt egy igazi indiai jógi is, húzattak is tőle egy mondást .valami olyan volt a lényege, hogy ha problémád van, ne problémázz, oldd meg, tedd meg... (hát ez telibetalált, csak elvesztettem a képeslapot amire írva volt) be már nem lehetett férni az előadására illetve nirvanameditációjára (tán nem is baj - engem még(?) nem vonz a nirvana

hát igen, pofonegyszerű minden , ha nem bonyolitjuk túl

"szeretni kell, ennyi az egész" :)

...........


2017. december 13., szerda

Dzsuang Dszi tovább álmodik?

...csak az álom végére emlékszem, tudom, sok és sokszereplős előzménye volt, a szituáció, hogy én külsö megfigyelő vagyok, mintha egy filmet néznék, nem veszek részt benne, csak látom kivülről és messziről (a fekhelyemről nyilván), egy szürke , elég homályos bérházlépcsőházat, egy kislány jön le rajta, masni a rövid hajában, fogja anyja kezét , olyan 50-esévekbelui a hangulat és a kép, a kislány megüthette a lábát (bokáját)a kopott lépcsőben, mintha bele is rúgna feljajdulva , és azt mondja határozottan és erőteljesen az anyjának: sose jöjjünk ide többet!. Az anya döbbent válasza:De hát itt lakunk!

......................................................


soha többet ne jöjjünk ide! -
mondta a masnis kislány
a lépcsőbe belerúgva
anyjának ki kezét fogta
s csak annyit mondott 
neki válaszul:
de hát itt lakunk!

én álmomban figyeltem őket
de mire többet is megtudtam
volna róluk
felébredtem

s most Dzsuang Dsziként töprengek
ki volt az a kislány s az anyja
s az a régi kopott szürke lépcsőház
és én mit kerestem ott - ma- álmomban

kiket miket álmodok én

s ki álmodhat valamennyiünket

s vajon miért....

2017. december 12., kedd

1892-es cimjegyzékben a dédapám

úgy látszik a múlt is beláthatatlan és bővülő...

különösen mióta létezik ez az internet illetve a google, új és új adatokat szolgáltat "csakúgy" pl arról, hogy őseim merre is jártak, laktak, dolgoztak...

most is elém jött egy régi budapesti adattár ...

Magyarország iparosainak és kereskedőinek czim- és lakjegyzése 1892-ből

https://library.hungaricana.hu/hu/view/FszekCimNevTarak_25_023/?pg=1959&layout=s

https://library.hungaricana.hu/hu/view/BPLAKCIMJEGYZEK_07_1891-1892/?pg=453&layout=s

benne az egyik dédapám nevével és címével:

Barber Samu.  VI. Andrássy ut 55.



hogy elmehessek a megadott címre , ha épp Pesten vagyok(miután a google térképen is megszemlélhettem), hogy a saját szememmel is lássam...

apai nagyanyám (Barber Franciska) apja Barber Samu (bár a Dohány u 7 már megvolt korábbról lakcimnek...egy születési anyakönyvi kivonat nyomán)(nagyanyámé meg később, férjhez menetele előtt, a házassági kivonat szerint: Kertész u 46... (legutóbb oda elugrottunk)

most ez az újabb cím is ismerős úton (ami mellesleg apám és nagybátyám kedvenc sétaútja is volt, Operaház, Japán kávéház...helyszíneik , és most kiderült , hogy anyai nagyapjuk neve mellett a  cimjegyékben az 55-ös ház szerepel.....

csak a házszám, tehát az egész épületet szemléltem meg, szép sarokház, az Oktogon közelében, az Eötvös u sarkán, - ott most valami kormányablak is van (meg solarium:)



utólag jutott eszembe,  könnyen elképzelhető, hogy ez nem is lakcím, hanem itt lehetett a dédapa irodája netán (hiszen a link is cégekre, ill. foglalkozásokra vonatkozott, (címjegyzék) ő mint  magánügynök szerepel a felsorolásban

jött egy szimpatikus nő, mondtam, mi a helyzet , itt lakhatott netán a dédapám , a 19. sz végén, beengedett, mondta, volt egy emeletráépítés, s azóta kicsit nagy a kosz (ez Pesten megszokott amúgy) azért kívülről nekem is jobban tetszett a ház

próbáltam a dédapa szemével kikukkantani
de hát semmit nem tudok szinte róla,...
de egy valami biztos, hogy 1892-ben ő is itt járt.... s én most, 2017-ben,  a (lába) nyomán

2017. december 11., hétfő

valamit

valamit akart tőlem az élet

annyi bajban meghagyott

hogy tegyem meg
még azt meg ezt

valamit még mindig
akar tőlem ez az élet

például
hogy az unokámnak
azt a hőn óhajtott
LEGOLOVAGOT
keressem már meg!

orrmanduláink...

jól emlékszem még topológiailag is arra a helyre ahol - a régi sztk rendelőintézetben - Tóth Aladár doktorbácsi egy fényes szerszámmal az orromat feszegette-vizsgálgatta, homlokán mindig ott levő nagyitót a szemére húzva... kellemetlen volt a feszülő érzés, de anyukámnak még kellemetlenebbek lehettek a vizsgálat utáni szavak, hogy bizony ki kellene venni azt a nagy orrmandulát, ami akadályoz az orrlégzésben... (folyton nyitott szájjal,  aludtam, és gyakran fájt a torkom is, szinte minden reggel erre ébredtem)... hosszas alkudozások kezdődhettek és tanakodás, de végül is anyu nem járult hozzá semmi műtéthez....

aztán eltelt jópár évtized és az én lányom 4 éves lett, és a kiváló  fül-orr-gégész  és allergológus Stepper drnő ugyanezzel a javaslattal állt elő, ki kéne venni az orrmandulát...akkoriban anyu ugyanabban a kórházban feküdt, ahol rendelt a drnő, és itt volt a fülorrgégészeti osztály is (akkor még volt), sőt anyu itt töltőtt egy pár napot  unokája születésével egy időben, mert berohanván biciklimen unokája születésének örömhírére, leesett, eltörte az orrát, ömlött belőle a vér...a drnő bent tartotta pont a szülészet fölötti kórteremben.... gyakran le is jött megnézni imádott újszülött unokáját - a bekötött orrával...Most 4 év múlva ... már ki is lett jelölve a orrmandulaműtét időpontja, amit lányom sietett is közölni kórházban fekvő nagyanyjával mikor meglátogattuk ,örömmel konstatálva, ő is itt lesz...nagyanyja nagyon beteg volt, de amikor meglátta unokáját, mint mindig . most is elmosolyodott, de .el is komorodott ...a hír hallatán... ha tudott volna még beszélni, biztos mondta volna, hogy ne...az a megváltozó arckifejezése ezt mondta... két nap múlva már nem tudtuk meglátogatni...nem tudta megvárni unokája  mandulaműtéte idejét...

megint eltelt kb három évtized, és egyszer csak kiderült hogy ki kell venni az unoka fiának, az én unokámnak (is) az orrmanduláját...

ugye nincs semmi meglepő abban, hogy felutaztam, a műtét után pár nappal...nem tudtam nyugton itthonmaradni -   hogy  közelebb legyek hozzájuk... bár (anyja szerint) nem kellett volna .. és H I minden rendben ! ... velük :)

lehet hogy örököljük a megnagyobbodott orrmanduláinkat, és olykor az aggódásainkat is.... különösen mire nagymamák leszünk.






2017. december 10., vasárnap

a nagyság nosztalgiája

Hogy fel akartunk nőni
minél előbb nagyra!

S közben nem vettük észre
hogy sose lehetünk már
olyan óriások
mint amilyenek
akkor voltunk

mikor oly kicsinek
gondoltuk magunkat