Maros-parton fekszem
a Nap alatt
faágyak sorjában
egyiken én
két karom kitárva
a mellettem levők
rácsozatára
mint aki önként
keresztre feszült
de a világot öleli át
eget és földet
zár magába
e mozdulat
kitárt karral
és szivvel
ő is ezt tette
s ezzel magához
ölelte-emelte
a keresztre
az egész világot
oda vagyunk
valamennyien
szegezve
de igy elviselhető
ha fejünk fölött
már gyengéden
süt ránk a Nap
s alattunk a Maros
ballag
előre
lassan
de biztosan
a távoli tengerbe
előbb-utóbb
el kell
hogy érje
(amikor felállok
majdnem beleesek)
2017. október 9.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése